VÉRES SZILÁNKOK Renáta Montmartre Bogdáni (Reine) Szerző Kiadó Engedély Kiadás GKBN Renáta Mortmartre Bogdáni Greenie knižnica CC–BY–NC–ND Első (2019) 010000 Előszó A véres szilánk rosszat sejtet, de szimbolizál vihar utáni csendet. Nem szonettek, véres szilánkok ezek, egy összetört jégszív szilánkjai. Krvavé črepiny / Véres szilánkok V poradí moja druhá elektronická zbierka básní. Avšak túto zbierku som napísala o hodne skorej, než moju debutovú Miluj Ma Viac. A keď už som MMV nazvala svojou nultou zbierkou, toto by si mal čitatež predstavi ako niečo archaické, ešte spred nášho letopočtu. Je to denník depresívnych nálad ešte z čias, kedy som verila, že svoje emócie viem vyjadri svojou materinskou rečou, ovplyvnená básňami Adyho a József Attilu. Časom som však pochopila, že emócie vyjadri nedokážem. Ani po maďarsky, ani inak. A na hanbu sveta sa učím základy maďarskej gramatiky niekedy až po štyridsiatke. Teda milý čitatež, nečakaj od tejto knihy zázraky. A keby si mal dojem, že a vlastné pocity ahajú ku dnu, radšej si dopraj niečo pozitívnejšie, sladšie, milšie. Veď navzdory všetkým strastiam je svet nádherný, aj keď starneme a choržavieme. Második elektronikus verseskötetem. Viszont ezeket a verseket jóval a már megjelent Szeress jobban kötet előtt írtam. És mivel a Szeress jobban-t nulladik kötetemnek neveztem, ezt az olvasó valami archaikusként képzelje el, az időszámításunk előtti időkből. Ez egy depressziós napló még azokból az időkből, amikor hittem, hogy érzéseimet ki tudom fejezni anyanyelvemen, Ady Endre és József Attila versei befolyása alatt. Idővel viszont rádöbbentem: érzéseimet képtelen vagyok kifejezni. Nem megy magyarul se, más nyelven sem. És a világ szégyenére valahol a negyvenen túl tanulom a magyar nyelvtan alapjait. Tehát kedves olvasó, ne várj ettől a könyvtől csodát. És ha úgy éreznéd, saját érzéseid a mélyre húznak, inkább válassz valami pozitívabbat, édesebbet, kedvesebbet. Hisz mindent leszámítva a világ gyönyörü, még ha közben öregszünk és betegszünk is. Copyright: Renáta Bogdáni Titulná fotomažba: Stefan Ziegler Doslov a preklad: Lea Victory Mottó: De úgy élni, mint millió közönséges lélek, pazarolni lelked kincsét: Ez halálos vétek Ady Endre Obsah VÉRES SZILÁNKOK 1 Előszó 2 Krvavé črepiny / Véres szilánkok 3 Obsah 4 A földi paradicsom 5 Szeretsz? 7 Nem félek 8 Rain 9 Csalódtam 10 Köszönöm 11 Vádoltad már önmagad? 12 Vers 13 Élve halok meg 14 Szellemeket idézek 15 Hiány 16 Hófehérke fél 17 Néha sírni kell 18 Feladom 19 Kifordult magából a húsvét 20 Félek 21 Ugatnak rám 22 Fájdalom Erzsébet arcán 23 Júdási csók 24 Depressziós dal 25 Öngyilkos dal 26 Velem 27 Ugyanaz és mégis más 28 Képtelen 29 Emberélet 30 Kelepce 31 Fátyol 32 Újjászületve 33 Gömör leánya 34 Kislányom 35 Kortes 36 Rossz látni 37 A kivert kutya szomorúsága 38 A kétség 39 Nimfa 40 Tűz 41 Bűn és bűnhődés 42 Doslov 43 A földi paradicsom A káosz közepén A semmi peremén Csak Te meg Én Ádám Lágyan és durván Akár egy vulkán Megbolondultál Ádám A sok az mit sem ér Szeretetre éheztél Megbélyegeztél És vártál rám Két világ határán Büszkén és gyáván Megbabonázván Várok rád Á D Á M Szenvedély – dal /ugyanaz és mégis más, képzeljetek hozzá egy jó kis rockzenét... A káosz közepén A semmi peremén Csak Te meg Én Várj rám Lágyan és durván Akár egy vulkán Megbolondulnál Árván refrén: Most már kapaszkodj belém Nincs más csak a szenvedély A semmi közepén A sok az mit sem ér Szeretetre éheztél Megbilincseltél Elvarázsoltál Refrén Két világ határán Büszkén és gyáván Megbabonázván Legyünk együtt már Mindörökké Refrén Szeretsz? Mond hogy szeretsz S béke honoljon Szívemen Hogyha nevetsz Olvad a jég A keblemen Gyere, siess Ne hagyd hogy Árva legyek Gyógyírként várnak Könnybe lábadt Szemek Fogj és vezess Kapjál föl Vigyél el messzire Ha Te szeretsz Attól lesz jobb a Földön mindenkinek Nem félek Én vagyok itt a kissebség. Megköveznél? No csak tessék. Azt mondod, most kéne félni? De én nem szeretek élni. Nem szeretek. Él - ni! Rain Eső vagyok, megállíthatatlan, sokaknak kellemetlen. de lemosom a szennyet, hogy könnyebben lélegezhess. Nem írok prózát, csak verseket. Nem rongyolom szám képzeleted helyett. Tőlem nem sztorit kapsz, gondolatokat. gondolkodhatsz, éld álmaidat. Csalódtam Csalódtam már én mindenben. Rokonban és idegenben, Barátban és szerelemben, Csalódtam, hát hagyjál engem! Csalódtam már én mindenben ujjam adtam, kezem tépték, jóságomat kinevették, csalódtam, túl naiv lennék? Csalódtam már én mindenben. De te más vagy, de te még nem, Nem érted meg, mi van bennem, Csalódás a szeretetben... Köszönöm Köszönettel tartozom E zord világnak, Hogy be nem fogadott. Köszönöm a könyvelőnek, Ki elhajtott, nem vett fel Segédkönyvelőnek. Köszönöm a butik tulajnak, Ki göncök árulását nem Nekem adta, másik csajnak. Köszönöm a nagy gyárnak, Mely elutasított, bár Munkát adott száznak. Köszönettel tartozom E zord világnak, Hogy versírással telik napom, Nem akármi mással. Vádoltad már önmagad? Vádoltad már önmagad? Gondolkoztál, mit szabad? Hol a határ, hol a megállj? Könyörögtél másnak, bocsáss? Vádoltad már önmagad? Vagy csak mindig másokat? Azt akartad, ugyebár, Bűneid fedje homály. Vádoltad már önmagad? Tudod, hogy az mennyit ad? Hogyha nyíltan vállalod, Attól leszel csak nagyobb. Vers A vers az én szabadságom, Megvédeném minden áron. Szememre veted: szubjektív. De mért is lenne objektív? A vers kiált fájdalmától, Bolha, vagy elefánt nyomától? Azt már csak én tudhatom, Mert enyém a fájdalom. A vers lehet brutális, Kegyetlen, nem normális. Itt trágárkodhatok, Kedvemre ugathatok. A vers szárnyal, elrepít, Hullámvölgyön átsegít. Elveheted mindenem, De a vers marad nekem. Enyém a vers, Bár olykor nyers. Forr Mint a bor, Araszol, szívedbe hatol... Élve halok meg Ne szeress, mert nem éri meg, Mert én élve halok meg. Ne szólj hozzám, ne is kérdezz, Nem az vagyok, akit képzelsz. Ne bízz bennem, mert átverlek, Élő testem csak egy jelmez. Nem láthatod, mi van ott benn, Jelmez alatt halott lelkem. Szellemeket idézek Múltam ezer behegedt seb, Pandora szelencéje. Úgy érzem, el nem viselem, Ha rám ront e kísértet. Rút kísértet nem hagy békén, Orrom előtt motoszkál. Hiába futok, utolér, És a régi seb tovább fáj. Elvonulok inkább csendben, Szellemeim felidézem, Szőnyeg alá söprött szennyem Kisöpröm és eltemetem, Hogy nyugodjon már békében És hogy végre máshogy éljek. Hiány Utolsó pénz Kaparása, Vakarása, Az élet akarása. Utolsó morzsa Keresése, Megevése, Az élet túlélése. Utolsó könnycsepp Lemosása, Hervadása, Az élet megalkuvása. Hófehérke fél Védtelen szépség, Hófehérség. De jó lenne jobb világban élni, Egy olyanban, ahol nem kell félni. Hogy gonosz kéz testemet ne érje, Hogy árgus szem vesztemet ne nézze. De gyötör a kétség, Riaszt a sötétség. A fájdalom túlságosan fáj, A megváltóm lesz a rút halál. A királyfi túl messzire jár, Engemet koporsóban talál. Gyenge vagyok, félek, Elhagyott a lélek. Néha sírni kell Néha sírni kell, A műmosoly nem old meg semmit sem. Néha üvölteni kell, Szép szóval mindent nem mondhatunk el. Néha tombolni kell, A higgadtság olykor gyenge fegyver. Néha ütni kell, Ha jósággal célom nem érhetem el. Néha meghalni kell, Ha a fájdalmat többé nem viselem el. Feladom Életemben túl sok a rossz, Feladom,mert nyert a gonosz. A gondolkodás az, ami fáj, Ezernyi érzés – veszély,ragály. Kegyetlen élet, kegyes halál, Ne érezz semmit soha már. Zavart elmém fedje homály, Koporsóm legyen tágas hodály. Félelem testemet ne járja át, Várom a kaszást, ő majd megvált. Folyjék a vérem patakokban hát, Mossa ki törött szívem bánatát. Már látom a fényt odaát, Arra futok, az élet fájt. Kifordult magából a húsvét Gusztustalan locsolás, Szexuális zaklatás. Értelmetlen locsogás, Ez csak duma, semmi más. Tavaszvárás? Hervadás? Ez mind, mind csak kifogás. Ünnepedet kiforgatták, Áldozatodat nem látják. A húsvétot kihasználják, Csak a lányok testét várják, Mert vizesen jobban lássák. Megerőszakolják, Kúthoz vonszolják Az árva kis leányt. Félek Reszketek és félek, Jót már nem remélek. Gyomrom ideg eszi széjjel, Agyam téboly marja késsel. Hideg ráz át napsütésben, Nem bízok már emberségben. A sok ember ellenségem, Csak a testem marja széjjel. Átgázolna rajtam kéjjel, Gusztustalan szenvedéllyel. Testemet befedné vérrel, Kék-zöld folttal, ürességgel. Ugatnak rám Ugatnak rám Irigy kutyák, Mer iskolám Ésszel nem bírják. Irigyek rám A gyávák, Mert életem Pénzért meg nem kapják. Támadnak rám Az ostoba libák, Irigylik ám: Szüleim nem mostohák. Felnéznek rám, De csak páran, Elismervén, Bennem több van. Fájdalom Erzsébet arcán Arcomra néztem, Megszörnyűlköztem, Régi szépségem Hervadását érzem. Csalódás arcomat Papírként gyűrte. Bőrömön könnypatak Barázdákba törve. Hazug szótól kihűlt Szemem régi fénye. A fájdalom rám ült, Nyomja egész lényem. Magány lett a barátom, Napfény a kabátom. Mártózom a fénybe, Mint a földi mennybe. A csend lett a legszebb zeném, Szerelmeim vérében én Megfürödnék, A múlt szépségét keresvén. Júdási csók Rosszakaróim, irigyeim gyűjtöm egy csokorba. Fogaikat fenik már A halotti torra. Pedig csókoltak Júdási csókkal És elhalmoztak Ezernyi bókkal. Azért bántottak, mert szerettek, Vagy azért szerettek, mert bánthattak? Depressziós dal Bánatom küszöbét Ki lépi át? Magányom ajtaján Ki kopogtat? Szemeim fényei Kialudtak. Ajkaim virágja Elhervadt, vak. Rettegek a szörnytől, Ki bennem él. A reményem széttör, Elvettél. Védem a gyönge lényt, Ki megmaradt. Keresek egy kis fényt A nap alatt. Harcolnom kell A sötétséggel, Hogy ne múljak el Egy hervadt éjjel. Öngyilkos dal Elindultam eltökélten, Letisztulva, hidegvérrel. Elindultam, megyek csendben, Egyedül, mindenki ellen. Aki eddig nem szeretett, Az mától se szeressen. Aki eddig nem volt velem, Az ne sírjon többé értem. Elindulok halkan, csendben, Éhenkórász szerelemben. Elindulok a fény útján, Kétségeitekre hagyván… Velem Fürödj velem Napsütésben, Holdfényben És meleg vérben. Zuhanj velem Le a mélybe, A tengerbe, Csillagos éjjel. Igyál velem Bájitalt, Szeszes halált, Madárdalt. Csak légy velem, Fogd a kezem, Ne engedd el, Mer elveszem. Ugyanaz és mégis más Fordult a kocka, Mégis ugyanaz. Fordul a világ, De csak megmarad. Gondban voltam hajdanán, Nem beszéltem szavak híján. Az emberek csodálkozva néztek, Nem beszéltem, Nem értettek. Aztán, idők folytán, Leomlott bennem a gát. Nyelvemet ki bogozták, Szóáradat tört a csenden át. Az elején még örültem, Míg rá nem döbbentem: Az emberek csodálkozva néznek, Hiába beszélek, Úgyse értenek meg. Képtelen Örömömben Ott a kétely. Bájitalban Benn a méreg. Ami szép, Az túl törékeny, Öregember Feledékeny. Tört szívem Örülni képtelen, Szétzilált vagyok És védtelen. Nyugodt arcom Csak álarc, A bőr alatt Dúl a harc. Beteg szív vetekszik Az ésszel, Gyomorsav vitázik A vérrel. Nyugtatót szednék világba, Kételyem ölném piába, Hogy várhassam önfeledten Azt, aminek jönnie kell. Emberélet Túl rövid És idétlen Ez a vétkes Emberélet. Pénzsóvár egyének Megtesznek mindent A pénz jegyében. De a legnagyobb szálka Az a szemükben, Ha ellenállsz pénz-szeretetüknek. Ha felvállalod, Nem azért élsz, Kiutálnak, megáll az ész. Felháborodnak: Mér írsz? Mér zenélsz? Neked nem parancsol a pénz? Leugatnak, szétcincálnak, mert életed másnak szántad: ide-állnak... Kelepce Volt egy leány, Ki szerette testének báját, Ki osztotta kegyét az éjnek, Ősi táncot járva. Volt egy legény, Ki áhította a lány báját, Ki vele rohant az éjnek, és vad táncot járt. De a leány szíve Neki csukva maradt, Neki csak testmorzsa maradt Belőle. És a legény szíve Majd megszakad, Gonosz fruska kelepcébe csalt, Megölte a szerelmet. Menekülne már a leány, De nincs hova, Kelepcéjébe besétált, Ostoba! Fátyol Szólnom kéne Hazugságról, Árulásról, Gonoszságról, Fellebbenteni a fátylat Eme álnok Világról. Védeni kéne Naivságtól, Csalódástól, Sok bántástól, Szeretteim házát Eme álnok Világtól. Na de szárnyam alá hányan fértek? Intelmemből mennyit kértek? Én óvlak, de a döntés a tiétek. Ti sírtok, de az én szívem szakad meg. Újjászületve Koldus és királylány, Porszem és szivárvány, Romokból épült vár A képzelet szárnyán. Szívem száz szilánkját Összeforrasztották Melengető szavak, Mik hitet adtak. Hitet nem magamban, Nem is e vad világban, Csupán abban, Hogy fel ne adjam. Verseink lehet nem olvassák, Képeink lehet csúfnak lássák, Életünk leugathassák, De a tüzet bennünk el nem olthassák. Gömör leánya Gömör leánya A földet bejárta. Magyar helyett szlovák Iskolákat járva. Felvidéki édes, Szája keserédes. Múltját homály fedi, Jövője kétséges. A felnyílt határok Fejben tovább élnek, Maradnak aggályok, Marad kissebségnek. Nem jó e régióban Kissebségnek lenni, Szlováknak, magyarnak Egyaránt felelni. Kettős identitás, Egységes magány, Magyarnak szlovák, Szlováknak magyar. Határos a szókincs, De szilárd a szándék, Anyanyelvünk más nincs, Kopott, de ajándék. Kislányom Reggelente kislányom Ébresztgetem, ruházom, S szívsajogva hallgatom: Én az ovit utálom! Napközben a kislányom Csendben van, de sóvárog, Tépked nekem virágot És rám várva találom. Szeret az én leányom Legjobban a világon. Vele leszek a nyáron, Vele fürdök. Ölelem, imádom, ő az én világom. Kortes Humorizálunk, humorizálunk? Politikázunk, politikázunk. Ajándékot osztogatunk, Kortes beszédeket tartunk. A politikus Élete publikus, Szamaritánus Álruhás komikus. Vigadunk, vigadunk? Agyalunk, agyalunk. Ajándékot kapunk, Azt mondják, szavazzunk. Az átlagember Nem gazember, De gaztettet Szüretelhet. És a zene szárnyán hajlik a nép, Könnyű vérrel osztja szeretetét. Rossz látni Az öngyilkos özvegye Színes ruhában táncol. Pedig a holt sírhelye Oly friss, oly gyászos. Rossz nekem ezt látnom, Ily üres lelkeket, Szeretethiánytól Haldokló szíveket. Rossz festő az élet, Keveri a színeket, Durva ecsettel fest Rusnya, durva képeket. Kemény ma az élet Puha párnák közt is, Ahol nincs szeretet, Nincs rózsa, csak tövis. A kivert kutya szomorúsága Na ne szomorkodjál itten, Ne rontsd a kedvem! A szerelmem Mindig szeret, A családom Mindig pártol. Menj az utamból! Amíg szépen mondom. A szomorúság kivert kutya, Álmát nyugton nem aludja. Csak nyüszít és vinnyog Csendben tovább kullog. A kétség Feladjam, ne adjam? Választ nem kaptam. De olvasnak És hallanak. Pénzért írni balgaság, Az írás más, szabadság. A szó az én fegyverem, Játékom, Simogató kezem. Míg Istened nem adod el, Addig én se adhatom fel. De a kétség durva féreg, Furdal és belülről éget. Bálványaim romba dőltek, Csillagok nem tündökölnek Álmaim egén. A kudarcok meggyötörtek, Friss víz kell a száraz földnek Aszály idején. Nimfa Mindenki egy lépcsőfok, Mindenkitől tanulok, Ez nem titok, Gátlás nélkül gázolok Át rajtatok. Szeretteim, Szerelmeim, Bántottatok. Önzésre tanítottatok, S elértétek célotok. Kinevetem a szerelmet, Hűvös vagyo és kegyetlen. Elmarom a saját vérem, Puszta vagyok, kialudt szem. Istennő emberi gyengeséggel, Kit nem ölelnek gyengédséggel. Némán megy napisten palotájába, Haldoklik a szeretet hiányába. Tűz Tűzben égek, Gyújtottam. Öl a kétely, Elbuktam. Genetikám félre kódolt. Balga testem Rossznak hódolt. Elrontottam. Álmomban A pokolra Kárhoztam. Kietlen tűz mardos széjjel, Rémálmok cikáznak.. Hideg őszi éjjel A vánkosomban. Átkozott vagyok Az emberek között. Átkozott álmok Élet s halál fölött… Bűn és bűnhődés Bűnös vagyok, Bűnhődnöm kell. Furdal a bajom, Nem alszom el. Átléptem a száz határt, Tettem, amit nem szabad. Rád tartott fegyver nekem árt, Én nem leszek már szabad. Pörögnek a filmkockák Agyamban szüntelen, Én vetettem kockát, Én voltam kegyetlen. Szegény madárka A zsarnok markában Búsan szól. Hiányzik az öröm, Sikátor mélyén Fuldokol. Doslov Amikor felkérést kaptam arra, hogy annotációt írjak Reine Véres szilánkok című verses kötetéhez, felmerült bennem a kérdés, hogy vajon képes leszek-e eleget tenni ennek a feladatnak? Bár az írás nem idegen számomra, ez a terület még újdonságnak számít nálam. Aprólékosan szemügyre vettem a verseket, és többszörös olvasás után meg kell hogy mondjam, Reine teljes mértékben hű a verses kötet előszavához mellyel felkészíti olvasóit a kötet hangulatára. A verseire valóban jellemző a vihar utáni csend, amely leginkább a lehangoltsággal, illetve a keserű megnyugvással és beletörődéssel jár. Mérlegre kerül a kettőség örökös harca is, mely szerint a költő hálás a sorsnak a begyűjtött sebekért amelyek a versíráshoz száműzték, másik oldalon a szeretet utáni sóvárgás, s ennek megfelelő reményvesztettség honol. A realitáshoz való kötődés magas színvonalú, nincsenek díszcsomagolásból kilógó mondatok, se rózsaszín árnyalatú sorsfordulatok. Reine versei által mi magunk is átérezhetjük a költő fájdalmát, csalódottságát és a világból való kiábrándultságát. Határozottan elgondolkodtató kötet. Ajánlom mindazoknak, akik nem félnek utazást tenni a „Hold túloldalára”. Lea Victory Keď ma talentovaná poetka Reine požiadala, aby som napísala doslov k jej básnickej zbierke Krvavé črepiny, tuho som uvažovala nad tým, či to vôbec zvládnem? Napriek tomu, že písanie mi vôbec nie je cudzie, táto oblas je pre mňa ešte stále neprebádanou novinkou. Všetky básne som si viackrát starostlivo prečítala a musím konštatova, že Reine zostala verná k predslovu básnickej zbierky vďaka ktorému pripravuje svojich čitatežov na náladovos veršov. V skutku sú jej básne charakterizované typickým tichom po búrke, ktorá chodí ruka v ruke s deprimovanosou, horkou príchuou pokoja a čiastočnou rezignáciou. Na váhu sa dostáva večný boj duality, kde poetka pociuje nesmiernu vďaku za to, že ju osud prostredníctvom nežahkých životných okolností zatratil na večné písanie veršov pričom tú tiaž vyrovnáva túžba po láske zasiata beznádejou. Prepojenie s realitou je na vysokej úrovni. Čitatež by darmo hžadal ozdobné frázy, či ružovkasté osudné zvraty. Prostredníctvom týchto básni môžeme precíti poetkinu boles, frustráciu, či úplné rozčarovanie zo sveta. Básnická zbierka podnecuje k zamysleniu sa nad reálnym životom. Vrelo odporúčam všetkým, ktorí sa neboja pozrie aj na „odvrátenú stranu mesiaca.“ Lea Victory